2016. november 30., szerda

2. rész

3 nap, 72 óra, 4380 perc és 262800 másodperc. Ennyi idő maradt hátra a nyári szünetből. Egyes diákok ezt az utolsó három napot szórakozással, pakolással, a barátnőikkel, barátjukkal töltik míg én mit csinálok?
A szobámban punnyadok egy ventilátor segítségével, limonádét szürcsölve, egy nagy doboz csokifagyit kanalazva és a Tinanicot tizenvalahányadszorra újranézve. Egy kicsit se szánalmas, nemigaz? 

Most kezdhetném azzal, hogy itt meg ott voltam, de az anyagi háttereket figyelembe véve nem mindig kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk, mint a hírességek, gazdak szülőkkel ellentétben.  Nincs nehéz dolguk, egy rövid mondat után rögtön ugornak a szülők, hogy gyerekeiket elkényeztessék. "Anyaaa, egy új Iphone-t kérek, de azonnal!" Vagy akár a kedvencem a : " Kérj nekem egy időpontot a kozmetikusnál, és ne felejts el időpontot kérni a szépségszalonban, rég voltam szolizni." típusúak. 

Elképzeléseim szerint az új osztályt egy rakás cicababa, egypár páva, pár kocka és két-három nagy csávót tettető ficsúr fogja alkotni. Maga a megtestesült álom. Két okból választottam ezt a sulit. Az első ok amiért ezt a sulit választottam, a bátyám és az iskola állítólagos jó színvonala. Kinek nem tenne jót az, hogy csak pár emelet, osztály választja őt el az egyetlen barátjától, bizalmasától, azaz a testvérétől. A másik pedig, hogy csak két utcával lejjebb található, szóval bármikor sírva hazafuthatok, s csokit zabálva megnézhetem a Szulejmán ismétlését. Hát nem elképesztő terv?

-Biankaa! Kislányom! Dávid! Gyertek le! Fontos dologról szeretnénk veletek beszélni! - hallottam meg anya hangját a lépcső aljáról. Leraktam az egy literes fagyis dobozt és lecammogtam a lépcsőn.  Amint leértem, anya kétségbeesett arccal nézett rám. -Veled meg mi történt? Egy úthenger hajtott át rajtad? Ugye nem etted meg azt a nagy doboz fagyit?
-Én? Nem! Volt fagyink? -tettettem az árva ártatlan kislányt.
-Még, hogy nem. Engem nem tudsz átverni. Később még számolunk, tudod a szabályt. Csak ebéd....
-Csak ebéd után desszerként fogyasztjuk vagy vacsora után... bla bla bla, tudom.
 - Menj fel és szedd rendbe magad, hamarosan itt lesznek.
-Kik lesznek itt és miért?- tudakoltam  kíváncsian, s a szám széléről törölgetve le a fagyis hadművelet bizonyítékait. 
-Nem hallottál még arról, hogy új szomszédaink lettek? Hogy is hallhattál  róla, mikor minden nap a szobádban kuksolsz, így lemaradva a kinti élet történéseiről.
-Héé, ez nem így van. Igen is kiszoktam mozdulni a szobámból.- húztam ki magam diadalmasan.
-Na mondd csak hova?
-Tegnap elmentem a sarki boltba.
-Ez aztán az izgalmas téma. Rátérhetnénk a lényegre?- szólalt meg mögöttem Dávid, alias Dedós.
-Persze, persze.- mondta anya.
-Mi lett Vili bá-val és azzal a vén szipirtyóval?
-Ésszel fiacskám. Az idős házaspár vidékre költözött, nyugalomban szeretnék leélni hátralévő éveiket. Kőváriék hamarosan itt lesznek, irány fel és valami normális ruhát előkeríteni.
-De anya...-próbáld Dávid ellenkezni, amire csak szigorú pillantást kapott.

Kérlelően néztem anyára, de ez sem hatotta meg. Fejemet lehajtva kullogtam fel a szobámig, hűséges társammal, Tobival.
-Na, Tobikám mitévők legyünk?- fordítottam figyelmemet a kis havanese fajtájú kutyánk felé, aki nagyokat ásítva elfoglalta helyét a kis kosárkájában és csillógó szemeivel engem kémlelt. Kis lustaságom, tiszta gazdája.  - Te is aztán nagy segítség vagy.
Nagyot sóhajtva a szekrényem felé fordultam, kinyitottam azt, mire egy nagy rakásnyi ruhakupac borult rám. Ez lennék én, a lustaság királynője. Átverekedte magam a ruhák hadán, egy kupacban összeszedve azokat, az ágyra leraktam és sorba szaglászni kezdtem azokat, mint Tobi szokta az idegen embereket.
Volt ott kellemetlen illatú, foltos, csíkos, pöttyös, nagy, kicsi méretű ruha, lassan odáig jutottam, hogy egyetlen tiszta ruhám sincs amit felvehetnék. A kupacot összefogtam, majd levittem a mosókonyhába és egy nagy méretű kosárba beledobálgattam. Sok szerencsét hozzá anyu. 
A szobámba visszatérve végignéztem a szekrényem minden egyes szegletét, valami ruhát keresve, de egy apró, mondhatni nagy bökkenőbe ütköztem. Nem maradt egyetlen tiszta ruhám se!!
*ding dong* (szólalt meg a csengő)

Azt hittem, hogy apa érkezett meg, ezért a foltos pólómban lesiettem a lépcsőn és ajtót nyitottam. Bár ne tettem volna. Ijedségemben egy sikkantottam, majd bevágtam az ajtót, az illető orra előtt, mielőtt megszólalhatott volna. Fő az első benyomás!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Olvasók :)